<< Vissza

Baráti dalos találkozó Solton
2016.03.23. 21:05, írta: Ludányi András, rovat: Tagszervezeteinknél történt
Március 14-én IX. alkalommal került megrendezésre Solton az immár hagyományos Baráti Dalos Találkozó. Erre a jeles ünnepségre kapott meghívást egyesületünk Szappanos Lukács Népdalköre A találkozó a XXV. Solti Tavaszi Napok ünnepség sorozatának keretében került megrendezésre.

       Kegyes volt hozzánk Teremtő Urunk. Már kora reggel száz ágra sütött a nap. Mire megérkeztünk Soltra, napfényben úszott az egész város. A Főtéren árvácskák százai díszlenek, ami a vendégeknek szívet melengető látványt nyújt. A kellemes utazást követően ilyen fogadtatásban volt részünk.

       Az előtérben a házigazdák pálinkával, meleg teával, sajtos és tepertős pogácsával fogadták a vendégeket. A hat településről érkezett vendégek zsúfolásig megtöltötték a Vécsey Károly Művelődési Ház nagy termét. Nemzeti Ünnepünkhöz méltó díszítéssel, és sok szép tavaszi virággal felékesített színpadon szerepeltek a dalkörök. Az alkalom kezdetén Hegedűs Józsefné egyesületi elnök köszöntötte a megjelenteket. Az elnök asszony felkérte Kalmár Pált, Solt város polgármesterét a találkozó megnyitására. A polgármester megköszönte a dalosoknak, hogy elfogadták a meghívást, és szereplésükkel szép élményekkel ajándékozzák meg az érdeklődőket. Jó szórakozást kívánva adta át a színpadot a szereplőknek.

       Elsőként a Solti Női Kórus szerepelt, magyar népdalokból összeállított kórusműveket adott elő. Őket a nagyvenyimi Komjáti János követte, Petőfi Sándor -A 19. század költői- című verset mondta el. A kissolti Nyugdíjas Egyesület Dalköre Balatoni népdalcsokrot adott elő harmonika kísérettel. A dunavecsei Kék Duna Népdalkör katonadalokkal szerepelt. A baracsi Barátság Nyugdíjas Egyesület dalosai  Tolna megyei népdalokat énekeltek citerás kísérettel. A nagyvenyimi Aranydaru Nyugdíjas Klub dalköre Kalocsai dalcsokrot hozott. Hantos Népdalkörét követte a mi Szappanos Lukács Népdalkörünk, katonadal népdalcsokrokat vittünk. A Hantosi Férfi Dalárda betyárdalokkal szerepelt. Életet az Éveknek Népdalkör Kunadacsról vidám népdalokkal és nótákkal szórakoztatta a közönséget. A dalosok műsorát a házigazdák dalkörének szereplése zárta.

       Ezt követte a műsorok értékelése, az emléklapok és az ajándékok átadása. Madár Istvánné ének-zene pedagógus és Vesztergám Miklós tárogató művész mondta el véleményét a szereplésekről. A dalkörök kaptak elismerő dicséreteket, és a jövőben megszívlelendő javaslatokat egyaránt. Külön dicséretet kapott a Szappanos Lukács Népdalkör a szép kunsági népviseletéért. Közös éneklést követően Vesztergám Miklós műsora következett. Hazafias népdalaival, tárogatós zenéjével betöltötte az egész házat.

       A délelőtti műsort követte a kiadós finom ebéd, és mellé borversenyen részt vett jó borok kerültek asztalra. A házigazdák édes és sós süteményei sem maradtak el.

       Délutánra meglepetéssel készültek a vendéglátók. A szabadságot vágyó Nagy Költőnk, Petőfi Sándor- Falu végén kurta kocsma- című verse alapján készült kis színdarab került bemutatásra. Szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a produkciót a lelkes közönség. Végül a társulat tagjai a 48-as Szabadságharc dalait és Kossuth nótákat énekelt. A résztvevők fennállva, velük együtt énekeltek. Méltó módon emlékeztünk meg azokról a márciusi ifjakról, akik életüket feláldozva harcoltak népünk, nemzetünk szabadságáért, függetlenségéért.

       Szívünkben az ünneplés örömmámorával térhettünk haza. Köszönjük vendéglátóinknak, hogy ilyen szép élményekben lehetett részünk nemzeti ünnepünk elő napján.

Selyem Balázsné